Áldás vagy átok? Hogyan kommunikálunk a közösségi médiában

Megosztás:

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: pinterest
Előnyei és hátrányai is vannak a közösségi média szolgáltatásainak: megkönnyíti a kapcsolattartást, viszont függőséget és depressziót okozhat. Több tanulmány készült már a témában. Most megmutatjuk mindkét oldalt.
Közösségi média hatásai

Van, akinek az okostelefonja jelent mindent, más szerint viszont ördögtől való dolog a Facebook és a mobilos csetelés. A közösségi média szerepét nem lehet kizárólag feketének vagy fehérnek megítélni, összességében kell látni a dolgokat. Összeszedtünk néhány pro és kontra érvet az online kapcsolattartásról.

Előnyök

Ne kételkedj, van előnye, nem is kevés. Akad olyan ismerősöm, aki esténként videócseten nézte újszülött unokája összes fürdetését. Bár a babát a nagy földrajzi távolság miatt alig látta, így sem maradt ki teljesen a fontos dolgokból.

Egy másik barátom szkeptikusan próbálta ki a Tinder nevű társkereső alkalmazást, majd az első jobbra húzás és „találat” következtében mostanra már a felesége lett az illető hölgy, családot is alapítottak.

Nem teszi tehát okvetlenül tönkre senki életét, hogy ha a telefonján vagy a laptopján lóg, a lényeg a mértékletesség. A társadalomtudós Keith Hampton szerint az okostelefonokat legtöbben az idő múlatására használják, nem pedig a barátok helyettesítésére.

Sőt egy tavalyi kutatás azt mondja, nem az számít, mennyi időt töltünk a Facebookon, hanem hogy mire használjuk ezt, miket nézegetünk. Szóval a szeretteinkkel való kapcsolattartásból nem lehet baj.

Hátrányok

Ebből is van elég, ne szépítsük a dolgot. Komoly tanulmányok készültek arról, hogyan hat ránk a virtuális világ. Nem ez a cikk fogja megoldani a problémát, ám néhány kirívó esetet bemutatunk.

Mert a közösségi média elidegenítheti az embereket, annak ellenére, hogy éppen a kapcsolattartás lenne a célja. Épp a Facebook rendelt egy kutatást saját magáról, amelyből kiderülnek a veszélyek.

Sherry Turkle pszichológus szerint az okostelefonok teljesen megváltoztatják a modern kapcsolatokat: mivel az együtt töltött idő alatt is jelen vannak, nyomkodjuk őket, hiába ülünk társaságban, ilyenkor is egyedül vagyunk. Ez pedig a magányosság érzéséhet vezethet. Egy másik pszichológus, Jean Twenge szintén azt állítja, hogy a fiatalok közösségi médiás szokásai és depressziója között szoros összefüggés van.

Lehet tehát emberi kapcsolatokat ápolni a virtuális térben, de sajnos el is lehet azoktól szakadni általa.

0 0 vote
Article Rating
Gyúrós István

Gyúrós István

Gyúrós István vagyok, újságíró, szövegíró, a www.atpszovegiras.hu egyik alapítója. Remélem, hogy az általam írt cikkekben is találsz néhány morzsát, ami segít a változásban!
Sunny Magazin logo

Társalgó

Te mire használod a közösségi médiát?

Mennyit nyomkodod a telefonodat?

Subscribe
Visszajelzés
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

Regisztrálj az oldalunkra kedvezményekért!